FANDOM


Mivel a spam eredetileg egy étel, melyet a Hormel Foods készít, így jogilag akár megillethetné a vállalatot a szó szabadalmi és használati joga, tehát hiába hívják már így a kéretlen reklámleveleket (angol nyelvterületen pedig a Viking-jelenet óta tágabb értelemben minden nemkívánatos és bosszantó dolgot), annak nyilvános használata jogilag aggályos lehet.

A húsipari vállalat 2004 áprilisában adott be kérelmet a szó védjegyesítésére az Amerikai Szabadalmi és Márkanév Hivatalhoz (USPTO), kiemelve, hogy érvényesíteni szeretnék jogaikat az elektronikus megjelenésekre és a képernyőkímélőkre is, majd 2004. december 17-én egy európai hivatalt is megkerestek. Már a kérvény előtt is elutasított az amerikai hivatal minden olyan szabadalmi kérelmet, amely a „spam” szót használta: a DSPAM nevű spamszűrő fejlesztője Jonathan Zdziarski beismerte, hogy az USPTO az ő kérelmüket is visszadobta. (2003-ban a Spam Arrest sem védjegyeztethette le a nevét.)[1]

Mivel a „spam” szó elektronikus jelentése már az oxfordi nagyszótárban is szerepel, a vállalat megelégedne a nagybetűkkel írt „SPAM” változat teljes védjegyoltalmával is. A 2006. július 19-én keltezett határozat azonban megtagadja a Hormel Foods kérelmét, hiába érvelt a vállalat azzal, hogy egy angol anyanyelvű személynek a „spam” szó első gondolatra valójában nem a kéretlen reklámleveket jelenti.

A Hormel Foods egyébként ellenzi, hogy a húskészítményt egy negatív téma kapcsán emlegessék, ezért megtiltották a termék védjegyeinek, megjelenésének használatát az internetes spamekről szóló weboldalakon, cikkekben.[2]

Forrás Szerkesztés

  1. SG.hu: A spam védjeggyé tétele lehetetlen helyzetbe hozná az antispam-fejlesztőket
  2. Food Bits: How SPAM became spam (angol)

Kapcsolódó szócikkek Szerkesztés

Külső hivatkozások Szerkesztés

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki