FANDOM


A Blue Frog spamszűrő megszűnését követően néhány lelkes amatőr elhatározta, hogy megpróbálja új alapokra helyezve feléleszteni hamvaiból az előtte nagy sikert aratott – végül pedig éppen ezért elveszett – alkalmazást. Létrehozták az Okopipi Projectet, melynek célja a a Blue Frog által alkalmazott módszerek megvalósítása tisztán nyílt forrású alapon, egy anonim peer-to-peer (P2P) hálózat keretén belül. A nyílt forráskód miatt szoftverük megbízható és széles körben elterjedt lehetne, a P2P hálózat decentralizált volta miatt pedig garantálná, hogy a spammaffia néhány számítógép támadásával ne tudja ellehetleníteni a rendszer működését.

Az ilyen anonim hálózatok ugyanakkor magukban rejtik azt a veszélyt, hogy támadóik probléma nélkül a tagjaikká válhatnak, és belülről szabotálhatják működésüket, ezért a projekt által kitűzött feladat talán legproblematikusabb részét ennek a hálózatnak a megtervezése jelenti. 2006. augusztus 10-én hozták nyilvánosságra az első vázlatot, amely nagy vonalakban bemutatja a leendő rendszer felépítését valamint azokat a kriptográfiai módszereket amelyekkel a hálózatnak, és az egyes tagoknak a biztonságát kívánják szavatolni.

A projekt folyamatosan várja olyan, elsősorban P2P rendszerekben vagy programfejlesztésben jártas emberek jelentkezését, akik segítenének a szoftver, illetve a hálózat megtervezésében és fejlesztésében.

Kapcsolódó szócikkek Szerkesztés

Külső hivatkozások Szerkesztés

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki