FANDOM


A SmartScreen a Microsoft Research által fejlesztett, 2004-ben megjelent spamszűrő, amely különlegessége, hogy a tanítási eljárás során a program nem csupán spameket, hanem valódi leveleket is figyelt. Így tehát nemcsak a reklámcélú e-mailek, hanem a szokásos magánlevelek jellemzőit is ismeri, tehát nagyobb pontossággal tudja eldönteni, hogy mely üzenetek számítanak kéretlen reklámlevélnek.

Megjelenés, elterjedés Szerkesztés

A program tesztelését több százezer Hotmail-felhasználó segítségével végezték, majd a 2003-as, Los Angeles-i Microsoft Comdex kiállításon mutatták be. A SmartScreent végül a cég a legtöbb levelezős programjába beépítette, így az Office Outlook 2003-ba, MSN 8-ba és a Hotmailbe is.

A program az Exchange Server 2003 eleme Microsoft Exchange Intelligent Message Filter néven.

Algoritmus Szerkesztés

A program több mint félmillió jellemző segítségével állapítja meg egy üzenetről, hogy spamnek tekintse-e. A program különlegessége, hogy a valódi, „jó” leveleket is ellenőrizték a tanítás során. Az Exchange-ben már intelligens üzenetszűrőként jelent meg, maguk a vállalatok pedig levelek ezreit pontozták le, hogy minél pontosabb legyen a szűrés.

Ad blocker interference detected!


Wikia is a free-to-use site that makes money from advertising. We have a modified experience for viewers using ad blockers

Wikia is not accessible if you’ve made further modifications. Remove the custom ad blocker rule(s) and the page will load as expected.

A Wikia-hálózat

Véletlen wiki