a szabadon szerkeszthető spamenciklopédiából, a Spamwikiből
A Vodafone Magyarország Zrt. 2007. közepe óta nyújt HSDPA alapú internetszolgáltatást is.
A magyarországi spammerek előszeretettel használják[1] ezt a szolgáltatást az olcsóság, a névtelenség és nem utolsó sorban a felelősségrevonás elkerülése miatt.
A Pellengérre felkerült spamek közül többet jelentettem be ügyfélszolgálatuknál, kérve őket, hogy tegyenek valamit azzal az ügyfelükkel szemben, aki a szolgáltatást törvénytelen cselekedetre, spamelésre használja.
A fellépést mindig elutasították. A spamek pedig egyre csak jönnek.
Hosszú emailezést folytattam az ügyfélszolgálattal annak érdekében, hogy tegyenek valamit ezen ügyfeleik ellen. Az Általános Szolgáltatási Feltételeik is lehetőséget adnak erre[2], és az Internet Szolgáltatók Tanácsa is ezt ajánlja[3].
A beszélgetés tulajdonképpen minden eredmény nélkül zárult le: semmit sem hajlandók tenni a spamelő ügyfeleik ellen.
Szerintem tarthatatlan az, hogy egy szolgáltató nem tesz semmit sem a törvénytelenséget elkövető ügyfeleivel szemben, ezért azzal búcsúztam tőlük, hogy közzéteszem a beszélgetést itt, valamint beszámolok a helyzetről a Vodafone Group Plc.-nél, illetve a magyarországi felügyeleti szerveknél.
Meggyőződésem ugyanis, hogy nincs igaza a szolgáltatónak abban, hogy semmit sem tehet a törvényszegő ügyfelei ellen.
Remélem, hogy a nyilvánosság segítségével jobb belátásra bírhatók lesznek, és követik az ilyen ügyfelek ellen alkalmazható nemzetközi és hazai gyakorlatot: a szolgáltatónak meg kell akadályoznia az ügyfelét a törvénytelenség folytatásában.
[szerkesztés] Levélváltás az ügyfélszolgálattal
Ezen az oldalon összeszedtem tehát azokat a leveleket, amelyeket ebben a témában váltottam velük:
| Feladó:
| Szabó Zoltán
|
|
| Címzett:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
| Tárgy:
| Spam a Vodafone hálózatából: Secondweb.hu
|
| Érkezett:
| 2008. május 27.
|
|
|
| Feladó:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
|
| Címzett:
| Szabó Zoltán
|
| Tárgy:
| Válasz a 2231747 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. május 26.
|
Tisztelt Szabó Úr!
Az Ön által tett bejelentésre válaszolva az elektronikus levelezés vagy azzal egyenértékű más egyéni kommunikációs szolgáltatás/eszköz útján kéretlenül kapott elektronikus hirdetések küldői elleni fellépés lehetőségeiről az alábbiakban tájékoztatjuk:
Az elektronikus úton történő reklámozás, hirdetés szabályait részletesen az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. törvény 14. §-a tartalmazza.
E rendelkezések – többek között – előírják, hogy a hirdető a hirdetés kiküldésekor köteles tájékoztatást adni a valós feladó személyéről. Ugyancsak törvényi előírás, hogy a hirdető köteles tájékoztatni a hirdetés címzettjét – a hirdetés küldése során – azon elektronikus levelezési címéről és egyéb elérhetőségéről, ahol a címzett a további hirdetések küldésének megtiltása iránti igényét bejelentheti. Ha a címzett ilyen igényt jelent be, akkor a hirdető köteles a nyilatkozó nevét, elérhetőségeit a nyilvántartásából törölni, és elektronikus hirdetést a továbbiakban a nyilatkozó részére nem küldhet.
A fenti törvényi szintű előírások betartásáért a hirdető – valamint az ő megbízásából eljárók – tartoznak felelősséggel. Az előírások megsértése esetén – ugyanezen törvény 16/A. § (2) bekezdése szerint – a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) jár el.
Nem terheli felelősség ugyanakkor azt az elektronikus hírközlési szolgáltatót (az úgynevezett közvetítő szolgáltatót), amelynek hírközlő hálózatán továbbításra kerülnek a nem kívánt elektronikus levelek és azzal egyenértékű elektronikus üzenetek. A közvetítő szolgáltatónak nincs – így a Vodafone Magyarország Zrt_nek sincs – semmilyen jogszabályi felhatalmazása sem arra, hogy a kéretlen hirdetéseket küldő előfizetői ellen közvetlenül fellépjenek, vagy hogy a kéretlenül hirdetéseket kiküldő előfizetők adatait a hirdetések címzettjeinek kiadhassák.
A közvetítő hírközlési szolgáltatónak egyetlen kötelezettsége – és jogszabályi lehetősége – van az ilyen ügyekben: az eljárni jogosult hatóság (NHH) megkeresése esetén a hatóság részére köteles kiadni a hirdetés küldőjének vagy közzétevőjének elektronikus hírközlési azonosítóját, továbbá az ahhoz tartozó előfizető/igénybe vevő nevét és lakcímét, ha ezek az adatok a közvetítő szolgáltatónál rendelkezésére állnak.
Fentiek alapján azt javasoljuk T. Ügyfelünknek, hogy ha az elektronikus hirdető ellen bármilyen eljárást kívánnak kezdeményezni a fenti törvényi előírások megsértse okán, akkor ne hozzánk, a közvetítő szolgáltató Vodafone Magyarország Zrt-hez, hanem az ilyen ügyekben eljárás lefolytatására törvényben kijelölt és kizárólagos illetékességgel rendelkező Nemzeti Hírközlési Hatósághoz szíveskedjen fordulni.
Szíves megértését köszönjük!
Tisztelettel:
N. Mátyás
Vodafone Magyarország zrt.
levelezési csoport
|
| Feladó:
| Szabó Zoltán
|
|
| Címzett:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
| Tárgy:
| Re: Válasz a 2231747 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. május 28.
|
Tisztelt N. úr!
Felháborító, hogy semmit sem tesznek a törvénysértést elkövető
ügyfeleikkel szemben.
Kérem tanulmányozzák az Internet Szolgáltatók Tanácsának javaslatát:
http://www.iszt.hu/iszt/aup.html
Szabó Zoltán
|
| Feladó:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
|
| Címzett:
| Szabó Zoltán
|
| Tárgy:
| Válasz a 2232780 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. május 29.
|
Tisztelt Szabó Úr!
Elektronikus leveléből sajnálattal értesültünk arról, hogy az előző levelünkben foglaltakat nem fogadja el.
Engedje meg, hogy ezútön is megerősítsük N. Mátyás munkatársunk által írtakat, miszerint a közvetítő szolgáltatónak nincs semmilyen jogszabályi felhatalmazása arra, hogy a kéretlen hirdetéseket küldő előfizetői ellen közvetlenül fellépjenek, vagy hogy a kéretlenül hirdetéseket kiküldő előfizetők adatait a hirdetések címzettjeinek kiadhassák.
A törvényi előírások betartásáért a hirdető – valamint az ő megbízásából eljárók – tartoznak felelősséggel. Az előírások megsértése esetén – ugyanezen törvény 16/A. § (2) bekezdése szerint – a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) jár el.
A fentiekkel kapcsolatos szíves megértését köszönjük!
Tisztelettel:
B. Vera
Vodafone Magyarország zrt.
levelezési csoport
|
| Feladó:
| Szabó Zoltán
|
|
| Címzett:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
| Tárgy:
| Re: Válasz a 2232780 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. május 29.
|
Kedves B. Vera!
Igenis van jogi lehetőségük rá!
Az Önök Általános Szolgáltatási Feltételeik ugyanis felhatalmazzák
Önöket arra, hogy felbontsák a szolgáltatási szerződést, ha az "az
Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra
használja". Márpedig a spamelés ma magyarországon egyértelműen
törvénybe ütköző tevékenység.
A 7.1.4.4-es pont erről szól. Vagy esetleg én értek fére valamit?
Azért is fontos lenne ennek tisztázása, mert a magyar Spamwiki
enciklopédia oldalain követjük a bejelentéseinkre Önöktől kapott
válaszokat, melyek alapján a következő oldalon meglehetősen rossz fény
vetül az Önök cégére, a Vodafone Magyarország Zrt-re.
Lásd:
http://hu.spam.wikia.com/wiki/Vodafone
http://hu.spam.wikia.com/wiki/User:Karaka#Vodafone
Ajánlom figyelmükbe továbbá az Internet Szolgáltatók Tanácsának ajánlását is:
http://www.iszt.hu/iszt/aup.html
Válaszát megköszönve,
Tisztelettel:
Szabó Zoltán
|
| Feladó:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
|
| Címzett:
| Szabó Zoltán
|
| Tárgy:
| Válasz a 2235059 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. május 30.
|
Tisztelt Szabó Úr!
Ügyfélszolgálatunkhoz érkezett levelére az alábbiakban válaszolunk.
Engedje meg, hogy megerősítsük N. Mátyás és B. Vera munkatársunk által írtakat, miszerint a közvetítő szolgáltatónak nincs semmilyen jogszabályi felhatalmazása arra, hogy a kéretlen hirdetéseket küldő előfizetői ellen közvetlenül fellépjenek, vagy hogy a kéretlenül hirdetéseket kiküldő előfizetők adatait a hirdetések címzettjeinek kiadhassák.
Szíves megértését köszönjük!
Bízunk abban, hogy válaszunkkal segítségére lehettünk!
Tisztelettel:
K. Eszter
Vodafone Magyarország zrt.
levelezési csoport
|
| Feladó:
| Szabó Zoltán
|
|
| Címzett:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
| Tárgy:
| Re: Válasz a 2235059 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. május 30.
|
Kedves K. Eszter!
Az Önök Általános Szolgáltatási Feltételeinek 7.1.4.4-es pontja nem
vonatkozik ezekre az esetekre?
Tisztelettel:
Szabó Zoltán
|
| Feladó:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
|
| Címzett:
| Szabó Zoltán
|
| Tárgy:
| Válasz a 2236537 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. június 2.
|
Tisztelt Szabó Úr!
A 2008. május 21-én érkezett, 2221745-ös számú, illetve a 2008. május 30-án érkezett, 2236537-es számú bejelentésére az alábbiakban küldjük válaszunkat.
Szeretnénk megerősíteni a korábbi válaszainkban közölteket, amelyek szerint a SPAM-használattal kapcsolatos észrevételét a Nemzeti Hírközlési Hatóságnál jelentheti be.
Tisztelettel:
B. Balázs
Vodafone Magyarország zrt.
levelezési csoport
|
| Feladó:
| Szabó Zoltán
|
|
| Címzett:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
| Tárgy:
| Ügyfelük spamel
|
| Érkezett:
| 2008. június 2.
|
Tisztelt Ügyfélszolgálat!
Azt szeretném kérdezni, hogy az Önök Általános Szolgáltatási
Feltételeinek 7.1.4.4-es pontja vonatkozik-e azokra az esetekre,
amikor ügyfelük törvényellenes cselekedet megvalósításához használja
az Önök mobil internetszolgáltatását?
Tisztelettel:
Szabó Zoltán
|
| Feladó:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
|
| Címzett:
| Szabó Zoltán
|
| Tárgy:
| Válasz a 2239591 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. június 2.
|
Tisztelt Szabó Úr!
Szeretnénk tájékoztatni, hogy az Általános Szerződési Feltételek 7.1.4.4-es pontja azt tartalmazza, hogy a szolgáltató 15 napon belül, mely esetekben és milyen feltételekkel mondhatja fel a szerződést. Az Internet szolgáltatással kapcsolatos, esetleges visszaélésekre a fenti pont nem tér ki. Az elektronikus úton történő reklámozás, hirdetés szabályait a már leveleinkben többször említett, 2001. évi CVIII. törvény 14. §-a tartalmazza. A törvényen belül a 16/A. § (2) bekezdésben leírtak alapján az előírások megsértése esetén a Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatala (NHH) jár el.
Cégünknek nincsen jogköre arra, hogy a SPAM üzenetek küldői ellen fellépjen. Arra viszont igen, hogy az eljárni jogosult hatóság (NHH) megkeresése esetén a hatóság részére kiadjuk a hirdetés küldőjének vagy közzétevőjének elektronikus hírközlési azonosítóját, továbbá az ahhoz tartozó előfizető/igénybe vevő nevét és lakcímét, ha ezek az adatok rendelkezésünkre állnak.
Fentiek alapján továbbra is kérjük, hogy törvényben kijelölt és kizárólagos illetékességgel rendelkező felettes szervünkhöz, a Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatalához szíveskedjen fordulni levelével!
Szíves megértését és együttműködését köszönjük!
Tisztelettel:
F. Balázs
Vodafone Magyarország zrt.
levelezési csoport
|
| Feladó:
| Szabó Zoltán
|
|
| Címzett:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
| Tárgy:
| Re: Válasz a 2239591 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. június 2.
|
Tisztelt F. Balázs!
Én nem állítom, hogy az ÁSZF szabályozza az ügyfelek reklámlevél
küldési lehetőségeit.
Én azt állítom, hogy az ÁSZF szerint 15 napon belül fel kell bontani
azt a mobil internetelőfizetési szerződést, melynek ügyfeléről
bebizonyosodik, hogy az előfizetést törvénybe ütköző módon használta.
A spamelés ugyanis törvénytelen!
Az az ügyfelük, aki a mobil internetszolgáltatáson keresztül kéretlen
reklámlevelek ezreit küldi szét törvénytelenséget követ el.
Az az ögyfelük, aki a szolgáltatást törvénybe ütköző célra használja,
az ÁSZF 7.1.4.4 pontja alapján a szolgáltatásból kizárható.
Nem szerepel az Általános Szerződési Feltételekben, hogy a 7.1.4.4-es
pont ne vonatkozna az internetszolgáltatásra. Mi alapján állítja azt,
hogy az Internet szolgáltatással kapcsolatos esetleges visszaélésekre
ez a pont nem tér ki? Kitér. Azt sem szabad törvénytelen módon, vagy
törvénytelen célra használni.
A c pont ezt mondja: "A Szolgáltató az előfizetői szerződést (...)
felmondhatja, ha az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon
vagy célokra használja".
Az általam bejelentett esetekben pontosan erről van szó. Magyar
emberek kéretlen elektronikus levelekben reklámoznak magyar
weboldalakat, ahol illegális tartalmakat tesznek elérhetővé emelt
díjas SMS-sel való fizetés ellenében. Ez a spamelés, amit
Magyarországon a törvény tilt. Nem zombi számítógépekről van szó,
hanem az Önök ügyfeleiről, akik szándélosan rejtőzködnek az Önök
szolgáltatása mögé.
Önöknek, mint internetszolgáltatóknak is érdekük kell legyen az
internet tisztaságának védelme. Kéretlen reklámüzenetek küldése ma
Magyarországon törvényellenes, Önöknek is minden Önöktől telhetőt meg
kellene tenni a törvénytelen ügyfelek kizárására.
Ez az egész világon így van, de Magyarországi példákat is mutathatok
arra, hogy hogyan kell egy internetszolgáltatónak eljárnia a
törvénysértő ügyfelével szemben:
A T-Online korlátozza azon ügyfele levélküldési képességét, akit
spamelésen érnek:
http://hu.spam.wikia.com/wiki/Vita:Pellengér/Total_Wellness/Eredeti
Az Interware letiltja a spamelő ügyfél levélküldési képességét:
http://hu.spam.wikia.com/wiki/Vita:Pellengér/maxtec.hu_3/Eredeti
Mindez technikailag is könnyen kivitelezhető, hiszen a levélküldésre a
25-ös TCP port szolgál, melynek blokkolása lehetetlenné teszi az
emailküldést.
A törvénytelenség elleni fellépést, a vétkes ügyfél kizárását ajánlja
az Internet Szolgáltatók Tanácsa is:
http://www.iszt.hu/iszt/aup.html
Ezen ajánlás megfogadása akkor is elvárható volna Önöktől, ha Önök még
nem tagjai ennek az egyesületnek.
Önöknek van tehát jogi alapja (az ÁSZF erre igenis jogot ad!), vannak
bejelentései is, és eszközei is kell hogy legyenek. A
törvénytelenséggel szembeni fellépés kívánatos, jogszerű és
kivitelezhető is.
Ön arra hivatkozik, hogy az Internet szolgáltatással kapcsolatos
esetleges visszaélésekre az ÁSZF 7.1.4.4-es pontja nem tér ki. Mire
alapozza ezt?
Tisztelettel:
Szabó Zoltán
|
| Feladó:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
|
| Címzett:
| Szabó Zoltán
|
| Tárgy:
| Válasz a 2240342 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. június 3.
|
Tisztelt Szabó Úr!
Köszönjük válaszát!
Továbbra is azon álláspontunkról szeretnénk tájékoztatni, hogy a Vodafone jelenlegi gyakorlata teljes mértékben a vonatkozó jogszabályokon – elsősorban az elektronikus hírközlésről szóló 2003. évi C. tv. és az elektronikus kereskedelmi szolgáltatások, valamint az információs társadalommal összefüggő szolgáltatások egyes kérdéseiről szóló 2001. évi CVIII. tv. – alapul. Ezek a jogszabályok tiltják a SPAM küldését, ugyanakkor a szankciók alkalmazását csak azokban az esetekben teszik lehetővé, amikor bizonyítottan törvénysértő módon került sor a szolgáltatás igénybevételére.
A Vodafone gyakorlata ezen két elvárásnak megfelel. Annak érdekben, hogy megnyugtatóan kerüljenek ellenőrzésre és kivizsgálásra a SPAM küldés körülményei, sok esetben a hatóság bevonása is szükséges.
Cégünk semmi esetre sem szeretné elkövetni azt a hibát, hogy jogosulatlanul korlátozza valamely előfizető számára a szolgáltatást, holott nem került sor annak bizonyítására, hogy ügyfelünk törvénysértő módon használta az internetszolgáltatást, ez azonban nem kevés időt igénylő eljárást jelent.
Az NHHH álláspontjával egyezően SPAM bejelentés esetén a Vodafone véleménye szerint sincs mód a szolgáltatás azonnali letíltására, vagy korlátozására. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy nem kívánunk fellépni az ilyen előfizetőkkel szemben, de szigorúan csak a jogszabály adta keretek között maradva, ami adott esetben hosszadalmas eljárást jelent.
Fentiekkel kapcsolatos szíves megértését köszönjük!
Tisztelettel:
F. Balázs
Vodafone Magyarország zrt.
levelezési csoport
|
| Feladó:
| Szabó Zoltán
|
|
| Címzett:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
| Tárgy:
| Re: Válasz a 2240342 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. június 4.
|
Tisztelt F. Balázs!
Örülök, hogy nem zárkóznak teljesen el az internetszolgáltatásukat
törvénytelen céllal felhasználó ügyfeleik szankcionálása ellen.
A magyar Spamwiki a kéretlen levelek elleni többéves harca során több
száz magyar spam üzenetet gyűjtött Pelléngérére, a magyarországi spam
ellenes harc legelőkelőbb helyét foglalja el. A Spamwikinek nem érdeke
az Önök ártatlan ügyfeleinek internetelérését korlátozni, csak valós,
megalapozott tények, technikai adatokkal alátámasztotott tényleges
spamelés esetén küldünk bejelentést a szolgáltatóknak.
A magyar szolgáltatók többsége ezeket megfelelő súllyal is kezeli,
hiszen könnyen ellenőrizhető, hogy egy adott előfizetői végponton egy
adott időben történt-e nagy mennyiségű e-mailküldés (kimenő, a 25-ös
portokra irányuló TCP forgalom), vagy sem.
Azoknál az ügyfeleiknél, melyeket Önöknél több alkalommal is
bejelentettünk, nem néhány levél kiküldéséről van szó, vélhetően több
ezer, akár több tízezer kéretlen reklámüzenet megy ki ilyenkor. Ezt
Önök a bejelentéseinkben szereplő technikai adatok alapján könnyen
ellenőrizhetik és biztosíthatom Önöket, hogy minden esetben jogosnak
is fogják találni.
Bejelentéseink célja az Internet tisztaságának a védelme, ehhez
azonban a szolgáltatók hathatós közreműködése is szükséges.
Az Internet Szolgáltatók Tanácsa is ezt ajánlja minden
internetszolgáltatónak. Saját szolgáltatási területükön igenis
lépjenek fel az internetet törvénytelen céllal használók ellen.
Ügyfeleikkel szemben való fellépésük egyébként teljesen jogszerű
volna. A hivatkozott két törvény nem tér ki a szolgáltatók
lehetőségeire, az Önök Általános Szerződési Feltételei - melyet minden
ügyfelük el kell fogadjon - azonban igen.
Ez kimondja, hogy a szolgáltatásokat nem szabad törvénytelen
cselekedetek során felhasználni, és azt is, hogy aki ezt mégis
megteszi, annak szerződését Önök 15 napon belül felbonthatják.
Csak alkalmazni kell ezt az ÁSZF-ben rögzített lehetőséget, és nem fog
a Vodafone Magyarország neve a spam ellenes weboldalakon - mint mobil
internet szolgáltatásukkal a magyarországi spammereket hallgatólagosan
támogató társaság - feltűnni.
Kérem Önöket, hogy alkalmazzák tehát az ÁSZF által az Önök kezében
lévő lehetőségeket, és szankcionálják azokat az ügyfeleiket, akik
mobil internet szolgáltatásukat nyereségvágyból, tudatosan,
ismétlődően kéretlen elektronikus üzenetek küldésére használják fel. A
magyar Spamwiki szerkesztői ehhez technikai adatokkal alátámasztott
bejelentéseket tudnak tenni.
Szíves együttműködésükben továbbra is bízva:
Szabó Zoltán
|
| Feladó:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
|
| Címzett:
| Szabó Zoltán
|
| Tárgy:
| Válasz a 2244551 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. június 6.
|
Tisztelt Szabó Úr!
Köszönjük szíves válaszát!
Ahogyan arról korábbi leveleinkben tájékoztattuk, a törvénytelenség megállapítása az esetleges SPAM üzenetekkel kapcsolatban – szigorúan a jogszabályi keretek között maradva -, hosszú és időigényes feladat. Ennek megállapítására azonban sok esetben – ahogyan azt szintén korábbi levelünkben is írtuk – a hatóság bevonása is szükséges.
Ahogyan eddig is, úgy továbbra is kérjük, hogy a kéretlen levelekkel kapcsolatos bejelentésekkel a Nemzeti Hírközlési Hatóság Hivatalához szíveskedjen fordulni!
Szíves megértését és együttműködését köszönjük!
Tisztelettel:
F. Balázs
Vodafone Magyarország zrt.
levelezési csoport
|
| Feladó:
| Szabó Zoltán
|
|
| Címzett:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
| Tárgy:
| Re: Válasz a 2244551 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. június 6.
|
Tisztelt F. Balázs!
Mi lehet "hosszú és időigényes feladat" egy IP címből és egy pontos
időből megállapítani, hogy melyik ügyfelük használta akkor az Önök
szolgáltatását?
Mi lehet "hosszú és időigényes feladat" azzal az ügyféllel szerződést
bontani, akire sokadszor, ismételten spam bejelentések érkeziknek?
Felháborító ez a felelőtlenség, nemtörődömség, hogy Önök semmit sem
hajlandók tenni a békés internetezők védelmében, hogy lehetővé teszik
egyes ügyfeleiknek, hogy az Önök hálózatát használják illegális
tevékenységük megvalósításához.
Tekintettel arra, hogy nem hajlandók fellépni a spamelő ügyfeleikkel
szemben, a következő lépéseket fogom az elkövetkező napokban megtenni:
1. Beszámolok a Vodafone Group Plc-nek az esetről, hogy tudják, hogy
mi zajlik a Vodafone Magyarországnál.
2. Bejelentést teszek Önök - mint internetszolgáltató - ellen az
Internet Szolgáltatók Tanácsánál.
3. Bejelentést teszek Önök - mint internetszolgáltató - ellen a
Nemzeti Hírközlési Hatóságnál.
4. Mindezekről - a teljes eddigi levélváltásunkkal együtt -
részletesen beszámolok a Magyar Spamwikin.
5. Tájékoztatom az online és nyomtatott informatikai szaksajtót az
Önök hozzáállásáról.
Felháborítónak tartom, amit megengednek maguknak, és mindent meg fogok
tenni azért, hogy jobb belátásra bírjam Önöket.
Tisztelettel:
Szabó Zoltán
|
A levélben leírtak szerint közzéteszem itt a beszélgetést, mely a cég hivatalos állásfoglalását mutatja tárgyban.
A szolgáltató dolgozóinak vezetéknevét rövídítve szerepeltetem.
Megtartom azonban a tényleges iktatószámokat, melyek segítenek nyomon követni, beazonosítani az egyes bejelentéseket, válaszokat.
2008. június 13-án levelet írtam a Vodafone Group Plc-nek, tájékoztattam őket a kialakult helyzetről, és kértem őket, hogy hassanak a Vodafone Magyarországra, hogy kezeljék hatékonyabban az ügyet, lépjenek fel a spamelő ügyfeleikkel szemben:
| Feladó:
| Szabó Zoltán
|
|
| Címzett:
| abuse vodafone.com
|
| Tárgy:
| Vondafone's negligence against spam reports in Hungary
|
| Érkezett:
| 2008. június 13.
|
Dear Abuse Team,
I write this message to you because of your Hungarian affiliated
company's, the Vodafone Magyarorszag ZRt.'s attitude to spam reports
sent to them against spam messages originated from their mobile
internet networks.
I myself submitted many spam reports with full headers about spam
messages that were sent via a Hungarian Vodafone's HSDPA mobile
internet subscription.
All the reports have been answered, but unfortunately no action was
taken against the unlawful customer.
It is important to know that spamming is strictly prohibited by law in
Hungary. Customers sending unsolicited commercial emails are against
the law.
The Hungarian abuse team does nothing against those users who use
their mobile internet subscription repeatedly, continuously for
unlawful commercial activity, who flood the internet with spam
messages using this service.
The negligence of the Hungarian abuse team is against every local and
international internet service provider examples, and also against the
Hungarian Council of Internet Service Providers' advice which says the
providers should stop their users using the service against the law. I
repeat, spamming is against the law.
I continued a long email discussion with the Hungarian abuse team
trying to convince them that they should stop their customers doing
illegal spamming as every other responsible internet service providers
do. No success: no restrictions are taken against these customers at
all.
The abuse team redirects reporters to the Hungarian National
Communications Authority, and does not stop the customer sending the
spam. They do it after receiving many, multiple evidences from
different reporters from Hungary.
Of course, we report these cases to the National Communications
Authority but this does not stop the spam flow immediately. Months
elapse until they fine the guilty customer, at least if they are
identifiable. They usually are not identifiable. They buy a cheap
mobile internet subscription with a fake or stolen identification
card, then they use the service for months or years for sending out
millions of unsolicited bulk commercial email messages without
Vodafone Magyarorszag bothering them doing it.
As I wrote in my last message in the above discussion to the Hungarian
abuse team I made the full discussion public (without personal data)
on the following page (in Hungarian):
http://hu.spam.wikia.com/wiki/User:Karaka/Vodafone_besz%C3%A9lget%C3%A9s
This page belongs to the Hungarian Spamwiki which is the best, well
known information site about spam in Hungary.
The next step is informing you about this situation, that is this message for.
Because I profess this negligence is unacceptable, there are several
other steps I will take in this issue. These are legal steps, and also
drawing more attention to this unacceptable attitude of Vodafone
Magyarorszag.
I hope, you, as the parent of our Vodafone Magyarorszag Zrt., think
this situation different than they, and say that the internet service
providers are responsible for their customers and they are those who
can quickly stop spamming after receiving multiple abuse reports with
full evidence of the illegal activity.
Please force Vodafone Magyarorszag Zrt's abuse team to take these spam
reports seriously, and to take the necessary steps against the
customers who use the service in unlawful commercial activity to
protect many innocent citizens of the Internet from spam.
Hoping your cooperation,
and waiting for your answer,
Zoltan Szabo
Debrecen, Hungary
|
Közben folyamatosan küldtem az újabb és újabb bejelentéseket az újabb és újabb spamekről.
2008. június 23-án aztán egy szokatlan választ kaptam:
| Feladó:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
|
| Címzett:
| Szabó Zoltán
|
| Tárgy:
| Válasz a 2259705 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. június 3.
|
Tisztelt Szabó Úr!
Köszönjük, hogy levelével felkereste ügyfélszolgálatunkat!
Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy SPAM-mel kapcsolatos jelzését a Nemzeti Hírközlési Hatóság felé is megküldte! Cégünk az NHH állásfoglalása szerint jár el a későbbiekben a kéretlen üzenet kapcsán.
Tisztelettel:
F Balázs
Vodafone Magyarország zrt.
levelezési csoport
|
Erre:
| Feladó:
| Szabó Zoltán
|
|
| Címzett:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
| Tárgy:
| Re: Válasz a 2259705 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. június 25.
|
Tisztelt F Balázs Úr!
Azt szeretném még megkérdezni, hogy az NHH állásfoglalása szerinti
eljárás mit jelent a gyakorlatban?
Milyen lépéseket tesznek a mobil szélessávú szolgáltatást spamelésre
használó ügyfeleikkel szemben?
Tisztelettel:
Szabó Zoltán
|
A válasz:
| Feladó:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
|
| Címzett:
| Szabó Zoltán
|
| Tárgy:
| Válasz a 2280665 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. július 3.
|
Tisztelt Szabó Úr!
Ügyfélszolgálatunkhoz 2008. június 25-én érkezett levelére az alábbiakban válaszolunk.
Tekintettel arra, hogy a bejelentése egy konkrét előfizetőt érint, ezért a további lépésekről tájékoztatást nem tudunk kiadni.
Szíves megértését köszönjük!
Tisztelettel:
H Klára
Vodafone Magyarország zrt.
levelezési csoport
|
Erre:
| Feladó:
| Szabó Zoltán
|
|
| Címzett:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
| Tárgy:
| Re: Válasz a 2280665 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. jújius 3.
|
Kedves H Klára!
A kérdésem nem egy adott ügyfelükhöz kapcsolódott, hanem általános kérdés volt.
Hadd tegyem fel ismét, mely kérdés tehát nem egy bizonyos ügyfelükkel
kapcsolatos, hanem általánosságban mindazon meg nem nevezett
ügyfeleikre vonatkozik, akik az Önök mobil internetszolgáltatását
spamelésre használják:
Azt szeretném még megkérdezni, hogy az NHH állásfoglalása szerinti
eljárás mit jelent a gyakorlatban?
Milyen lépéseket tesznek a mobil szélessávú szolgáltatást spamelésre
használó ügyfeleikkel szemben?
Tisztelettel:
Szabó Zoltán
|
Válaszukban kerek-perec elutasítják annak a kérdésnek a megválaszolását, hogy milyen lépéseket tesznek a spamelő ügyfeleikkel szemben:
| Feladó:
| ugyfelszolgalat.hu vodafone.com
|
|
| Címzett:
| Szabó Zoltán
|
| Tárgy:
| Válasz a 2293665 számú bejelentésére
|
| Érkezett:
| 2008. július 4.
|
Tisztelt Szabó Úr!
Ügyfélszolgálatunkhoz érkezett visszajelzésére az alábbiakban küldjük válaszunkat.
Ezúton szeretnénk megerősíteni a korábbi válaszunkban írtakat. Mivel bejelentése egy konkrét előfizetőt érint, ezért a további lépésekről tájékoztatást nem tudunk kiadni. Tekintettel arra, hogy bejelentéseit megválaszoltuk, jelen válaszunkkal az ezzel kapcsolatos levelezést ezzel lezártnak tekintjük.
Szíves megértését köszönjük!
Tisztelettel:
H Klára
Vodafone Magyarország zrt.
levelezési csoport
|
- 2008. június 25.: Levelet írtam a Nemzeti Hírközlési Hatóságnak azért, hogy álllásfoglalásukat kérjem, milyen fellépést javasolnak a Vodafone Magyarországnak, illetve a szolgáltatóknak általában a spamelő ügyfeleikkel szemben.
- 2008. június 27.: Egyelőre nem tudható, hogy a korábbi leveleim hatására, vagy más miatt, de másképpen reagál a Vodafone a bejelentéseimre:
- Megköszönik a bejelentést, azt is, hogy az NHH-nál is bejelentettem, és cégük „NHH állásfoglalása szerint jár el a későbbiekben a kéretlen üzenet kapcsán”.
- Megváltozott az ügyfélszolgálat levélfogadása is: nincs már automatikus válasz.
- Szűnőben vannak Wellinger Norbert azon spamjei, melyeket eddig vodafonos mobil internet kapcsolatok segítségével küldött[4]. Ő nem a saját, a Coldfusion Magyarország Kft.-nél elhelyezett szervereit használja a spam kiküldésére, mint ahogy a microsms.org spamek esetében az 1B Telekom Kft. hosztingját, hanem vélhetően direkt spamküldés céljából vásárolt Vodafone mobil internet előfizetések segítségével küldte ki eddig kéretlen leveleit. Az utóbbi napokban gyakorlatilag nincs spam a Vodafone hálózatából.
- 2008. július 1.: Ismét érkezik automatikus válasz a bejelentéseimre.
- 2008. július 3.: ma megköszönték egy 10 nappal ezelőtti bejelentésemet. Arról semmit sem mondanak, hogy mi történt az ügyben, tettek-e valamit, vagy sem.
Az ügy nincs lezárva még, a további fejleményeket ugyanezen az oldalon közzéteszem.
- ↑ A Vodafone-szolgáltatáson keresztül küldött spamek
- ↑ 7.1.4.4: A Szolgáltató az előfizetői szerződés felmondhatja, ha az Előfizető a szolgáltatást törvénybe ütköző módon vagy célokra használja.
- ↑ Az ISzT nyomatékosan ajánlja, hogy minden Internet szolgáltató követelje meg az ügyfeleitől a hálózathasználati irányelvek betartását: 3.3. Tilos a szolgáltatásokat valamely törvényt, szabályozást, szabványt, nemzetközi egyezményt vagy díjszabást sértő módon használni: http://www.iszt.hu/iszt/aup.html.
- ↑ Lásd: Kategória:Wellinger Norbert doménjei
[szerkesztés] Kapcsolódó szócikkek